„A könyvespolcon kutakodni, kényelmes fotelben üldögélni és közben macskát simogatni, isteni kávét szürcsölni, hozzá pedig friss fahéjas csigát eszegetni, amit a csodálatos tulajdonosnő kedves mosollyal hoz ki az asztalhoz – hát ez még a rossz napokon is maga a boldogság.”

A cicák nagyon aranyosak de mint tudjuk határozottan öntörvényűek. Ők döntik el számukra ki a szimpatikus, ki nem, mikor mihez van kedvük, és nem mindig van kedvük szót fogadni sem.

A könyv címadója Mimi, egy gyönyörű, hófehér cica aki igen határozott véleménnyel van afelől hol és kivel szeret lenni és ezt kifejezésre is juttatja. A hozzá való kapcsolatán keresztül mutatja be az író párhuzamosan három nő életét, önmagára és szerelemre találását.

Mimi gazdája Susann, özvegy. Miminek köszönheti hogy férje halála után visszanyerte az életkedvét. Orvosa tanácsára elutazik Olaszországba, és úgy gondolja a cicának legjobb helye fiatal barátnőjénél Leonie-nál lenne. A nőnek nincs szíve visszautasítani így Mimi hamarosan új környezetben találja magát, de nem igazán találja a helyét és cicaszitterével sem az összhangot. Kis idő múltával a rendet és tisztaságot szerető Leonie-nak fenekestől felfordul a békés élete, és végső kétségbeesésében megkéri barátnőjét, Maxie-t aki nem mellesleg odavan a cicákért, hogy vigyázzon Mimire. Maxie nemrég nyitotta meg nagynénjétől örökölt összegből a könyves kávézóját, ahol a fehér cica első perctől kezdve jól érzi magát. De bonyadalmak így is akadnak.

Bár Mimi a kávézóban otthonra talál, és a tulajdonos is imádja, de mi lesz ha hazajön eredeti gazdája Susann?

Annak ajánlom ezt a könyvet, aki egy kellemes kis kikapcsolódásra vágyik . Kedves, aranyos történet, melyben hol egy hangulatos süteményillatú kávézóban járhatunk, hol Ischia szigetét és Olaszország tájait barangolhatjuk be.

„ Minden éppolyan harmonikus és szép volt, ahogyan azt Mimi szerette az ő kis birodalmában. Pislogott, és közben egyszerre Leonie tekintetét érezte magán. A nagy barna szemek egyenesen őt nézték, a fiatal nő félrehajtott fejjel figyelte.

Leonie-nak észébe jutott valami, pedig a jelenlévők közül neki volt a legkevesebb köze a macskákhoz.

- Nézzétek csak, milyen fenségesen nézeget körbe Mimi! Mintha az egész kávézó az övé lenne!

Nevettek, Mimi pedig elégedetten összegömbölyödött, és a mancsára fektette a fejét. Mert a dolog pontosan így állt.

A kávézó az övé volt.

De hát mit tudhattak erről az emberek?”