Meg kellett élnem a sötétségem,
bele kellett halnom, hogy érezzem.
A fájdalom, amit szült,
csak egy kép volt,
a valóságtól eltorzult, zűllött.

A fájdalom relatív,
kinek, mi a negatív.
Nekem: pozitív.
Átéltem, megéltem,
de a remény és a hit
akkor is tenyerén hordozott engem.

Megéltem sok rosszat,
de most már értékelni tudom a jót.
Most már nemcsak érzem,
de nyitott szemmel látom,
és majd a könyvemben
szép sorok között írom.

Mint a pillangó, aki sötétségben lett önmaga,
bennem is a csend mélyén születtek a szárnyaim.
Most már tudom,
hogy nem a fény teremtett meg,
hanem az, ahogyan a sötétségből kiléptem.

A jövő mindig is a mi kezünkben volt,
csak erre rá kellett ébredni.
És azt hiszem:
pont most.