Ha az ég peremén fény születik,
és párás álmot bont a méla csend,
a nap kibontja lassan szárnyait,
és a sötétségbe aranyfényt csen.

Sötét árnyak oszlanak, az ég sír,
de a nap nevetve átöleli,
a könny és napfény, ha összeérnek,
színes hídként az eget ívelik.

Majd az ég alján aranyba fárad
az új nap pirosan izzó fénye,
s a horizont csendben elringatja,
mint gyermekét édesanyja szíve.

Forrás: www.poet.hu - magyar versek