A kertben a tündérek és a manók békességben éltek de volt közöttük egy, Pöfeteg manó aki folyton mérgelődött. Ha esett az eső, ha sütött a nap, ha a szomszédjában lakó manók vidámak voltak, vagy ha valaki nem úgy szólt hozzá, bármin fel tudta húzni magát.
Egy szép napsütéses reggelen amikor szokás szerint a kakukk ébresztette a kertet, pöfeteg manó haragosan felugrott az ágyából, kihajolt az ablakán és elkezdett kiabálni vele.
- Mit hangoskodsz itt? Én még aludni akartam! Szétrobbanok!
Morgott, mert a zokni amit felhúzott lyukas volt, a reggelire elfogyasztott mézbogyó túl édes , és az almalé túl savanyú.
Később nagymosást tartott. Szürke ruhái gyorsan koszolódtak, de most a nadrágjából a fűfolt nem akart kijönni:
- Szétrobbanok – mondta ismét egyre mérgesebben.
Éppen teregetett mikor az útról jókedvűen ráköszönt Gesztenye manó. Pöfeteg manó ráripakodott:
- Ne jó reggeltezz itt nekem! Szétrobbanok!
Máskor a lóti-futi Borostyán manó, akivel küldte az üzeneteit Tölgy manó mindenkinek, véletlenül szaladás közben ahogy kerülte, meglökte a vállával. Bocsánatot kért, de Pöfeteg manó akkor is kiabált vele. Minden felidegesítette, és aki csak útjába került azzal összeveszett. A manók már kerülték.
A vezetőjük Tölgy manó, éppen szokásos késő délutáni sétájukat tette a kertben Holdsugár Hercegnővel. Ilyenkor megbeszélték a napi történéseket, a megoldandó problémákat. Amikor Pöfeteg manó háza közelében jártak hallották ahogy ismét felkiált:
- „Szétrobbanok”…..
- Ajaj – mondta Tölgy manó – ezt egyre nehezebben bírja mindenki.
- Mi történt? – kérdezte a tündér.
- Pöfeteg manó folyton morog valamin, de az utóbbi időben már annyira veszekedik mindenkivel, hogy nincs manó aki a közelébe merne menni.
- Lehet hogy Levendula tündér tudna segíteni rajta. A levendula nyugtat – válaszolt Holdsugár Hercegnő.
- Igen ezt kipróbálhatjuk. Talán végre helyreállna a nyugalom. – gondolkozott el a manó.
A kertben minden tündér a neve szerinti virágot vagy növényt birtokolta, védelme alatt állt, azzal tudott gyógyítani segíteni másokon. Levendula tündér háza és környéke levendulákkal van tele. Még körülötte is minden olyan illatú. A tündér ruhája is és gyönyörű áttetsző szárnyai is lila színűek. Még ránézni is gyönyörűséges.
Másnap a tündér kopogtatott Pöfeteg manó ajtaján.
- Hát itt már egy perc nyugta sem lehet az embernek? Szétrobbanok! – mérgelődött ahogy ment ajtót nyitni.
- Mit akarsz? – puffogott – ó - ó – ó….nahát Levendula tündér – ámuldozott az előbb még morcos manó.
Levendula tündér a kezébe nyomott egy csokrot a virágaiból.
- Szia Pöfeteg manó! Kérlek szagold ezt meg!
- Minek? – kérdezte de ahogy beszélt egyre nyugodtabbnak érezte magát.
- Nahát! Milyen jó illatuk van! Ez jó érzés! Mintha jobban érezném magam.
Levendula tündér csendesen mosolygott és örömmel nyugtázta, hogy sikerült végre megnyugtatni a manót.
- Köss belőle kisebb csokrokat és akaszd fel a száruknál fogva a konyhád és a hálószobád mennyezetére. Így mindig érzed az illatukat. Ha pedig kimész a házból tegyél a gomblyukadba egy szálat. Ha bármikor gondod lenne velük, vagy elfogy csak szólj!
Pöfeteg manó szót fogadott, mindig hordott magával és ezután mindenkivel békésebben viselkedett. Többet mosolygott és nem kiabált.
Ezzel végre helyreállt a béke és a nyugalom a kertben. 😊