A csodálatos levendula
Kezdőoldal ➤ Test, lélek  ➤  Test  ➤  A csodálatos levendula

A levendulát már az ókorban is ismerték és használták, leginkább tisztálkodásra, illatosításra, szépségápolásra és balzsamozásra. Tutanhamon fáraó sírjában is találtak olyan levendulaillatú olajokat, balzsamot melyek közel 3000 év után is őrizték illatukat

A rómaiak és a görögök is használták illatosításra, fürdővízbe, mosásra. Neve is valószínűleg a latin lavare szóból ered amelynek jelentése mosni. Van egy másik névmagyarázat ami szerint a livere szóból jöhetett ami kékes színűt jelent.

Gyógyító hatásait először Dioszkoridész, görög katonaorvos írta le Kr. e. 77-ben miközben gyógynövényeket gyűjtött a Földközi-tenger vidékén. Már akkor is ismerték fájdalomcsillapító és emésztésjavító hatásait. Ezen kívül az évszázadok során használták még mint görcsoldó, nyugtató, idegrendszert erősítő szerként. De rüh és moly ellen, ficam gyógyítására, rovarcsípésre, fogfájásra is alkalmazták.

Az eredetileg a Földközi-tenger vidékéről, főként a Mediterrán térségből és a Pireneusi-félszigetről származó félcserje, mostanra szinte az egész világon elterjedt.

Egyike a legsokoldalúbban, legváltozatosabban használt gyógy-, fűszer- és dísznövényeknek. Virágaival június-júliusban díszíti a kertet. Magyarországon az első telepítését a Tihanyi-félszigeten végezték. Még a levendulamezők látványa is harmóniát teremt az emberben. Igen magas az illóolaj-tartalma, melyet lepárlással nyernek.

A levendula az egyik legtöbb panasz kezelésére használható gyógynövényünk. A gyógyhatása mellett még fűszernövényként is jól ismert. Leveleit megszárítva az oregánóval vagy a bazsalikommal együtt húsételek fűszerezésére is használhatjuk.

Gyógyhatásai:

Teája idegnyugtató, fejfájás-csillapító, görcsoldó hatású. Erősíti az immunrendszert, antibakteriális, fertőtlenítő, gyulladást csökkentő hatása van. Oldja a szélgörcsöket, fertőtleníti a beleket.   

Aromaterápiában használva feszültségoldó, nyugtató hatású. Enyhíti a fejfájást, a depressziós, szorongásos kedélyállapotot, segíti az elalvást. Bőrbe masszírozva vagy fürdőként csökkenti a izom- és reumás fájdalmakat.   

Nyugtatja a pattanásos, gyulladt bőrt. Jó hatással van pikkelysömörre és ekcémára is.

Párnára cseppentve, vagy párnahuzatba szárított levendulát téve segíti az elalvást.

A levendulaolajat tartalmazó bőrápoló készítmények kisbabáknál is biztonsággal alkalmazhatók.

Érdekesség:

A valódi levendula illóolaj nem lila, és nem is átlátszó! A színe és illata függ attól, hogy milyen éghajlatról származik, milyen földben nevelkedett, mikor aratták, mennyire érettek a virágok. A színskála a sárgástól a barnás árnyalatokig terjed.

Levendula tea:

A levendulából készült tea önmagában elég aromás erős íze miatt nem biztos hogy mindenkinek tetszik, de esetleg más gyógynövényekkel kombinálva enyhíthetünk rajta.

Elkészítés:

1 csésze forrásban lévő vízbe tegyünk 2 teáskanálnyi levendulavirágot, takarjuk le, hagyjuk állni 5-10 percig, majd szűrjük le. Ízesíthetjük mézzel.

Ha szeretnénk az erős levendulás ízt picit enyhíteni, akkor 2 teáskanál helyett csak 1-et tegyünk bele a másikat cseréljük kamillára, mentára vagy esetleg citromfűre.

Olaj:

1 maréknyi szárított vagy friss virágot tegyünk jól zárható üvegbe és öntsünk hozzá negyed liter olíva olajat, majd tegyük napos, meleg helyre, és hagyjuk 3-4 napig érlelődni. Ezután szűrjük le, majd a kész olajat hűvös helyen tároljuk. A levendulaolajos masszázs enyhíti a reumás fájdalmakat, és oldja a feszültséget.

Fürdő:

Forrázzunk le 50 g levendulát 1 liter forrásban lévő vízzel, hagyjuk állni 10 percig, majd öntsük a fürdővízbe.

A levendulás fürdő nyugtató és frissítő hatású egyben.

Figyelem!

Olaja szájon át mérgező. A növényt nyílt sebre tilos használni. Gyerekeknek sem javasolt frissen fogyasztani.

Bár sokak által kedvelt csodálatos növény de mint minden gyógynövénynél így ennél is kerülni kell a nem megfelelő vagy túlzott használatát, és aki bármiben bizonytalan kérje ki szakember véleményét.